Az első lépés az életútinterjúk írásba ültetésében a gépelés. Ezt a munkát mindig aprólékos gonddal végezzük. A hang, a dallammenet, a tempó, a szóhasználat minden ember különlegesen meghitt jellemzője, sajátja. Az írásbelivé alakítás során ezek szükségszerűen átalakulnak, és a szavak súlya felértékelődik. Azért is törekszünk a maximális pontosságra, mert a szerkesztő a lejegyzett szöveget veszi alapul a munkája során.

Elsőre az ember nem is gondolná, mennyi időt igényel egy életútinterjú pontos legépelése. 10 percnyi beszélgetéssel nagyságrendileg egy órát foglalkozik egy gyakorlott gépelő, többször is visszahallgatva egy-egy részt, mire minden szót, minden kifejezést pontosan le tud írni, legyen szó más nyelvből származó vendégszavakról, tájegységre, vagy éppen családra jellemző szófordulatokról. Ez átlagos interjúsorozatnál körülbelül 50 óra munkát jelent!

Míg élőszóban, az interjú folyamán a beszélő arckifejezése, gesztusai is segítik a megértést, addig a hanganyagban nem egyértelmű, mekkora is volt az a bizonyos kifogott hal, óriási, vagy éppen icipici. Ha a szövegből hiányzik valamilyen információ, azt utólag tudjuk pontosítani, és gyakran a gépelés közben derül ki, hol van erre szükség.

A történetek elmesélése során az interjúalanyaink érzései is tükröződnek a hanganyagban: az információ egy része a hanghordozásban, a szünetekben van, és a mesélőink időnként nevetve, esetleg elcsukló hangon beszélnek. A gépelő arra törekszik, akár zárójeles megjegyzések hozzáadásával, hogy a szerkesztő számára minél egyértelműbbek legyenek ezek az információk.

Így mesél a munkájáról Tündi, aki számos életútinterjúnkat gépelte az elmúlt években:

„Mindig nagy izgalommal várom az új interjút, és hogy »találkozzam« a mesélővel. Mielőtt elkezdeném a gépelést, belehallgatok az interjúkba, hogy kicsit megismerjem a beszélőt. A hangból mindig igyekszem elképzelni őt. Érdekes, hogy minden interjúalanynak van valamilyen jellegzetes szóhasználata, szófordulata, amit rendszeresen használ. Talán nem is veszi észre, de így leírva kijön. Ha a gépelt, szerkesztett változat is megőrzi ezt, akkor az olvasó biztosan felismeri a mesélőt. A gépelések nem egyformák, van olyan mesélő, akit könnyű gépelni és van olyan, akit sokkal nagyobb kihívás. Jellemző, hogy amikor belemelegednek a mesélésbe, akkor hadarni kezdenek, és többször előfordul, hogy belenevetnek, vagy akár megkönnyeznek egy-egy történetet. Ha nehezebben érthető valami, akkor többször is meghallgatom, hogy biztosan a mesélőhöz hűen gépeljem a szöveget.”

Ha tudni szeretnéd, hogyan dolgozik a szerkesztő a legépelt szöveggel, keresd a következő írásunkat is!