Frank Éva memoárkötete

„Kerestek egy nénit, és hogy, hogy nem: találtak is. Ő volt Hermin néni, vagy ahogy én hívtam: He néni, akihez beadhatták a gyereket gardróbba, megőrzésre a ruhatárba, csomagmegőrzőbe. Ő a Logodi utcában lakott. Később, Kosztolányival elkezdtem tisztelni ezt az utcát, addig a gyerekkorom egyik fontos színhelyeként kezeltem. Hermin néni anyuék szempontjából azért is volt jó, mert ott is aludtam, amikor a mamám vidéken volt két-három napig. […] Hermin néni aztán nagyon ügyesen nevelt.
Időnként meg akart velem etetni olyan dolgokat, amiket nem akartam megenni. Nagyon finom ételeket: például májat. Hát azt nem! Ma már nem gond, hogy amit nem eszik meg a gyerek, azt nem kell erőltetni, de akkor még nem ez volt az alapállás. Noha anyu – tekintettel az előzményekre – külön kérte, hogy ne tegye, Hermin néniben azonban munkált a felnőtt „majd én megmutatom” öntudata, különben is a gyereknek az a dolga, hogy engedelmes legyen és megegye. Azt nem tudom, ezt hogy küszöböltem ki, de több májkísérlet nem volt.
Meg a hal! Borzasztó! A gyerek nem eszik halat. Kitolok vele. Kirántom azt a halat, majd azt mondom, hogy rántott borjú.
Én meg azzal mentem haza, hogy nem szeretem a borjút. Na most az ’50-es években nem létezett borjúhús. Égen-földön sehol. Anyukám rám nézett: „Honnan tudod? Hogy szereted-e vagy nem a borjút?” „Hát a Hermin néni csinált. Nem szeretem a borjút.” „Tudod mit: nem fogom erőltetni” – mondta az én anyukám. Azt hitte a Hermin néni, hogy én azért nem szeretem a halat, mert hallottam, hogy a hal nem jó. A mamám nem ette a halat, apukám nagyon szerette.
[…] Vicces volt ez a Hermin néni. Akkoriban szokott télen tél lenni. Nem mindig, de volt egy olyan tél, amikor nagyon tél volt. És nekem már akkor megvolt a szánkóm. Mert egy szép, téli, havas karácsonykor kaptam egy szánkót. Hogy ne kelljen a gyereket végigcibálni az úton, a babakocsi kerekei a hóban nem forognak, hát Hermin néni rárakott a szánkóra. Már a Logodi utcában jártunk, amikor szólt Hermin néninek egy ismeretlen nő: „Asszonyom! Elvesztette a gyereket.” Hermin néni visszanézett. Tényleg nincs a szánkón a gyerek. Hol van? Meglett. Néhány méterrel arrébb, visszafelé az úton heverésztem a hóban, az úttesten. Irgalmatlanul megszidott: „Miért nem kiabáltál?” Én meg csak úgy néztem, a szám előtt jó szorosan egy zsebkendővel, nehogy bemenjen a hideg levegő a torkomba, így viszont nem jött ki a hang. Méltánytalannak éreztem a szidást. Miért nem kiabáltam? Úgy meglepődtem, hogy engem itt hagytak, hogy elakadt a levegőm, az sem jutott eszembe, hogy föl is állhatnék, meg nem is tudom, hogy sikerült volna, hiszen nagyon be voltam bugyolálva: mackóruha, kabátféle, pokrócba göngyölve – teljes kudarc, no meg még a zsebkendő is a szám előtt. Ezt sem meséltem el anyukáméknak, csak sokkal-sokkal később, amikor már Hermin néni is meghalt, nehogy megbántsam.”

ÉVA REFLEXIÓJA

Amikor Csák Anna, tanítványom, gyerekem felkért az interjúra, meglepődtem. Sosem gondoltam, hogy bárkit is érdekelne mindaz, amit magánemberként mondani tudok. Anna addig-addig erősködött, amíg megegyeztünk abban, hogy talán próbáljuk meg.

És Annát valóban érdekelték a részletek, legalábbis úgy éreztem, abból, ahogyan faggatott, ahogyan figyelt, ahogyan reagált. Az interjúsorozat a karantén alatt online zajlott. A két képernyő diskurált egymással, Az elidegenítő hatásokat is legyőzte Anna személyes részvétele ebben a dialógusban.

Végül – még régebbi tanítványaim anyagi segítségével – létre jött a kötet.

Ami azóta történik – az maga a csoda. Volt kollégáim érzik úgy, hogy jelezniük kell, hogyan hatott rájuk a szöveg, egyetlen éjszaka végigolvasva, vagy napi öt oldalt engedve, hogy tovább tartson.

A legnagyobb ajándék: számtalan gyerekem vissszajelzése. Legnagyobb meglepetésemre kiderült: Csák Annának igaza volt.

OLVASÓI REFLEXIÓK

Elolvastam a könyvedet. Fantasztikus! Gyönyörű szöveg, katartikus tartalom! Gratulálok! Nagyon jó, hogy vállaltad, nekiálltál. Azt gondolom, neked is jó, és fontos lesz azoknak is, akik elolvassák. Teljesen a te szöveged… Tárgyszerű, pontos, szép, helyenként abszurd. Valójában egy kiegyensúlyozott, átgondolt vallomás. Irigylésre méltó önismerettel, elfogadással. Az élet, az irodalom adta humorral. Élvezet volt olvasni. Néha nagy megértést éreztem magamban, néhol fájdalmat, de végig nagy szeretetet, ami olvasás közben belőled áradt. […] Megértettem sok emlékemet, amik láthatóan hozzád kötődnek […] Szóval, jó, hogy elkészült, kimondtad. Másoknak is segítesz ezzel, biztatást adsz.
Most fejeztem be a könyved úgy maximum 10 perccel ezelőtt, és szeretném elmondani, hogy nagyon örülök, hogy ez a könyv megszületett és szinte ezzel kezdhettem az idei évem. Jó kis időutazas volt nekem ez a könyv, felidéztem, hogy mi minden történt abban 8 évben, amit a VPG-ben töltöttem. Jól esett visszaemlékezni és megismerni a Te életed is.
Arra jöttem rá, hogy az igazán fontos „legendák” a személyük miatt válnak azzá, és most abban a ritka, de felemelő élményben volt részem, hogy a bennem elő példakép a kulissza mögé pillantva nem eltűnt, hanem megerősödött, megértést nyert, és ráadásként még valamiféle kerek kivonatot is kaptam arról, hogy mégis miben áll (legalább részben) a lényege annak, amit útravalóként kaptam.
Kedves Éva! Tegnapelőtt fejeztem be a könyved olvasását, és igencsak megérintett! Van egy olyan sejtésem, hogy sok-sok rég eltűnt „kölyköd” bukkan elő most a semmiből, mondván, hogy olvasta a könyvedet, és hogy, hogy nem, úgy érezte, meg kell keressen.
Previous
Next

INTERJÚKÉSZÍTŐnk, Csák Anna reflexiója

Mindig nagyon izgalmas, ha egy ismeretlen emberrel kezdek beszélgetni az életéről – de egészen másfajta izgalom az, ha az életem egy fontos szereplőjével készítek interjút. Éva nyolc évig tanított engem magyar nyelvre és irodalomra, és példaértékű valaki számomra. A 2020-as tavaszi karanténidőszakban kértem meg, hogy mesélje el az életét, és ezzel kezdetét vette egy hosszú, tartalmas és mély interjúfolyamat, melyből a volt tanítványai támogatásával készült el az eddigi leghosszabb kötetünk, tanítványai és kollégái örömére. Nagyon hálás vagyok, hogy Éva történetének megismerésével beleláthattam, milyen mélyen gyökerező értékekből, meggyőződésből fakadt és fakad hivatástudata, szeretete a gyermekek és a felnőttekben élő gyermek iránt.

Amennyiben Ön is szeretné megőrizni szeretett családtagjai élettörténetét egy memoárkönyv formájában, lépjen velünk kapcsolatba, örömmel válaszolunk kérdéseire!