Beszélgetünk a mesélőink felmenőiről, gyerekkoráról, iskolás éveiről, fontos emberi kapcsolatairól, munkájáról, családjáról, nyugdíjas éveiről. Az interjúsorozat végén interjúalanyunkat megkérjük ezek összegzésére, értékelésére, és beszélgetünk arról is, hogy hogyan gondolkodik a világról, a jelen korról és a jövőről.

A kérdéseinkkel a beszélgetést segítjük, de figyelünk arra, hogy ne ragaszkodjunk mereven az előzetesen meghatározott kérdéslistához. Egyrészt fontosnak tartjuk a nyitottságot és a rugalmasságot: gyakran a beszélgetések során új utak, irányok nyílnak, és csodás történtek bukkannak felszínre, ha követjük ezeket az elágazásokat. Másrészt a sokszor említett bizalom alapja, hogy mesélőink bármelyik kérdésre mondhatják, hogy nem kívánnak válaszolni, és mi tiszteletben tartjuk ezt a kérést.

De milyenek is ezek az interjúk? Az emlékezet nem lineárisan működik, az egyes emlékek ezer szálon kapcsolódnak egymáshoz. Az interjúkészítő azért dolgozik, hogy a megfelelő fonalon elindulva minél több történetet segítsen felidézni. Teljesen természetes, hogy a mesélés időnként csapong, egyik történet a másikba öltve jelenik meg. Az interjúkészítő feladata, hogy a beszélgetés medrét kialakítsa, így a mesélőnek nincs más dolga, mint hagyni, hogy az emlékek a felszínre kerüljenek. Az elbeszélés ívét a szerkesztő egyengeti, így a mesélő felszabadultan mesélhet úgy, ahogy és amilyen sorrendben neki jól esik.

Pár gondolat az interjúkészítésről Annától:

„Soha nem fogunk teljes képet kapni egyetlen mesélőnkről sem, hiszen az idő végessége és az emlékek folyamatosan alakuló természete nem teszik ezt lehetővé. Mindig lesznek olyan kérdések, amiket még fel lehetne tenni, és történetek, amiket még el lehetne mesélni. A teljesség érzésére viszont törekedhetünk: arra, hogy a beszélgetésben autentikusan, igaz módon megjelenjen a mesélő. Azt szeretném, hogy azt érezze a későbbi olvasó: a könyvön keresztül tényleg látom ezt az embert, a nagyanyámat, a dédapámat. Éppen ezért úgy is vagyok jelen a beszélgetésekben, hogy ha én lennék a mesélőnk dédunokája, akkor vajon mit szeretnék még megkérdezni tőle? Mire kellene választ kapnom még, hogy azt érezzem, értem, megértem és – amennyire csak lehet – ismerem őt?”

Ha kíváncsi vagy, hogyan lesz egy életútinterjúból írott szöveg, és ez a szöveg milyen átalakuláson megy át, ameddig könyvvé alakul, keresd a következő bejegyzésünket is!