Minden interjúfolyamat előtt leülünk egy ismerkedő beszélgetésre, ahol a mesélő, a megrendelő és az interjúkészítő van jelen.

Mivel az alatt a fél év alatt, ameddig elkészül egy kötet, a mesélővel és családjával együttműködésben dolgozunk, ezért nagyon fontos, hogy az elején tisztázzuk, pontosan mi is fog történni ebben az időszakban.

Attól függően, hogy kinek mesélünk, változik, hogy milyen történeteket és milyen mélységben osztunk meg magunkról, ezért is igyekszünk minél pontosabban körüljárni, kiknek szól a kötet. Ugyan a kérdéseket az interjúkészítő teszi fel, de az olvasók az esetek többségében a mesélő gyerekei, unokái, dédunokái, ők veszik majd kézbe a könyveket. A bizalom kiépülése érdekében igyekszünk megválaszolni a mesélő és a megrendelő összes felmerülő kérdését, hogy aztán amikor már az interjúkra kerül a sor, minél kevesebb legyen a bizonytalanság, zavaró tényező. Tisztázzuk például, azt is, hogy hányszor, ülésenként mennyi időre és hol találkozunk. Míg korábban a mesélőink otthonában zajlottak az interjúk, most a járványhelyzetre való tekintettel az online világba költöztettük a beszélgetéseket.

Azért is fontos az ismerkedő beszélgetés, mert könnyebb belevágni egy életútinterjúba, ha a kérdező nem teljesen ismeretlen a mesélő számára. Ilyenkor mi is megosztunk magunkról pár dolgot – tapasztalatunk szerint szinte mindig találunk közös pontokat, amelyek bensőségesebbé teszik később a beszélgetést a mesélő és az interjúkészítő között.

Anna, Memoár Műhely alapító és interjúkészítő így mesél az ismerkedő beszélgetésekről:

„Izgalommal érkezem ezekre az első beszélgetésekre, hiszen eddig a pontig csak a megrendelővel állok kapcsolatban, és ilyenkor találkozom először azzal az emberrel, akivel aztán nyolc-tíz órát töltök el kettesben. Előre soha nem tudhatom, mi is lesz a közös pont, az érintkezési felület kettőnk életében, mi bukkan a felszínre. Csak hogy pár példát említsek: volt már olyan mesélőm, aki nyaranta ugyanott gyerekeskedett, ahol a szüleim egymásba szerettek. Akadt, akivel az olasz nyelv iránti szenvedélyünk volt közös, és olyan is, aki nagy valószínűséggel a nagyanyámmal egy egyetemre járt Kolozsváron. Fontosnak találom, hogy előzetesen én is megosszak a történetemből valamit, hiszen és könnyebben mesél a másik fél, ha ő is tud hozzám kötni egy-egy élményt, tulajdonságot, gondolatot.”

Ha érdekel, hogyan készülnek a memoáros kötetek, és mi is történik abban a fél évben, ameddig a mesélővel való első találkozástól eljutunk a kész könyvekig, tartsatok velünk! A következő részben az életútinterjúkról mesélünk majd!