Csák Anna cikke

700 000 egyedül élő időskorú

A kötődés, a kapcsolódás másokhoz, a társas interakciók nagyban támogatják a hosszú és testileg, lelkileg, szellemileg egészséges életet – a kötődések megélésének pedig az egyik elsődleges terepe a család. Mindeközben soha ennyi időskorú ember nem élt Magyarországon, és soha ennyi időskorú ember nem élt egyedül. A legfrissebb népszámlálási adatok szerint 700 000 időskorú ember élt egyedül 2011-ben Magyarországon, 1980 és 2011 között pedig félmillióval nőtt a 60 év fölöttiek száma. Ezeknek az adatoknak a fényében felmerül a kérdés, hogy vajon mennyi időt töltünk idősebb családtagjainkkal, és mindeközben milyen mélységben ismerjük meg a történetüket?

A kedvenc nagyszülőm és én

A Memoár Műhellyel 2021. májusában kutatást indítottunk, hogy megvizsgáljuk, hogyan tartják a kapcsolatot a felnőtt unokák és nagyszüleik, és hogyan változtatott mindezen a COVID. A kutatás nem reprezentatív (217 magyar anyanyelvű kitöltőnk 86%-a egyetemi végzettségű vagy most végzi egyetemi tanulmányait, 71%-a nő, 92%-a Magyarországon él, 76%-a 20 és 34 év közötti). A kitöltéskor arra kértük válaszadóinkat, hogy arra a nagyszülőjükre vonatkozóan töltsék ki a kérdőívet, akivel a legszorosabb a kapcsolatuk.

A kitöltőink zömét alapvetően érdekli a családi múlt, és jó viszonyt ápol a nagyszüleivel.

Feltételezhetjük, hogy az ő válaszaik egyfajta felső értéket képviselnek a nagyszülőkkel való kapcsolattartásban: ha a nagyszüleivel jó viszonyban lévő, családi történeteket fontosnak tartó felnőtt unokák ilyen gyakran hívják a kedvenc nagyszülőjüket, akkor bizonyára mások ennél ritkábban keresik a felmenőiket. Ennek fényében mutatjuk be a kutatásunk eredményeit.

Ha hetente hívom a nagymamám, az jónak számít?

Kitöltőink 51,6%-a kevesebbet beszél a kedvenc nagyszülőjével, mint szeretne. A válaszadóink 13,8%-a naponta, vagy akár naponta többször is keresi nagyszülőjét, 46,5% heti rendszerességgel, 37,8% hetente vagy ritkábban. De vajon ez sok vagy kevés? A Pew Research Center 2014-es reprezentatív kutatása szerint felnőtt unokák az Egyesült Államokban ennél ritkábban csöngettek be a nagyszüleikhez, vagy emelték fel a kagylót: mindössze 6%-uk kereste naponta a nagyszüleit, 22%-uk heti rendszerességgel, 36% pedig havonta. A válaszadóik 38%-a ennél is ritkábban, vagy soha nem kereste velük a kapcsolatot.

Nagymamák és nagypapák

A válaszadóink négyötöde a nagyanyjával tartja legszorosabban a kapcsolatot: legtöbbjüknek az anyai nagyanyjával a legszorosabb a kapcsolata, őket követik az apai nagyanyák. A nagyapákat csupán a női válaszadók 12%-a, és a férfi válaszadók 21%-a jelölte meg, mint legszorosabb kapcsolatot. Ez az eredmény összhangban van Fivush és Zaman 2014-es kutatásával, amelyben megállapítják, hogy a lányokat a szüleik inkább bátorítják arra, hogy érzelmekben gazdag módon, belső állapotokat bemutatva emlékezzenek vissza, szemben a férfiakkal, akik általában kevésbé gyakorlottak ebben. Tehát valószínűbb, hogy a nagymamánktól bensőségesebb, több érzelemmel elmondott történeteket hallunk a családi múltról, mint a nagyapáinktól, így jobban be is vonódunk a történetekbe beszélgetés közben.

Érdekel a múlt, de nem tudok róla eleget

Kitöltőink 52%-át saját bevallása szerint nagyon érdekli a történelem. 71%-uk számára fontos a felmenők története, de közben csak a válaszadók 29%-a ismeri magabiztosan az ősök történetét.

Tehát sokakat érdekel a felmenők története, de jóval kevesebben vannak birtokában elegendő információnak az ősökkel kapcsolatban – miközben ezeknek a történeteknek a hozzáférhetősége véges.

Válaszadóink 38%-a számára fontosabbá vált a családi emlékezet az utóbbi időben. Ezt különféleképpen indokolták meg a kitöltők: sokak számára családon belüli betegség vagy haláleset világított rá a családi emlékezet fontosságára, mások számára gyermekük születése, párválasztás, külföldre költözés vagy önismereti munka kapcsán értékelődött fel a felmenőik története. A fentiek mind olyan életesemények, amikor az ember élete átrendeződik: ilyenkor felértékelődnek azok a fogódzók, amelyeket a családi múlt ismerete adhat. Sokan jelezték, hogy Orvos Tóth Noémi Örökölt sors című könyve keltette fel a kíváncsiságukat. Azok, akik saját bevallásuk szerint nagyon jó viszonyban vannak kedvenc nagyszülőjükkel, gyakrabban is keresik a nagyszülőjüket, és jobban is ismerik a családi történeteiket, mint akik kevésbé szorosnak értékelik a kapcsolatukat.

COVID és kapcsolattartás

A koronavírus járvány első hullámai alapvetően rendezték át kapcsolattartási szokásainkat. Válaszadóink többsége 52,5%-a számolt be arról, hogy változott a kommunikáció csatornája a nagyszülőjével való kapcsolattartásban. Ritkábbá váltak a személyes találkozások, többet beszéltek telefonon és online a felnőtt unokák a nagyszüleikkel. Az egészség gyakoribb témává vált a beszélgetésekben: a lista élén ezen kívül a családi történetek, a munka, a hobbik, illetve a politika és a közélet szerepel, mint gyakori beszélgetési témák. A válaszadók több, mint fele átlagosan 10-30 percet beszélget kedvenc nagyszülőjével alkalmanként, mindegy 20%-uk ennél kevesebbet, 12,4% viszont saját bevallása szerint alkalmanként több, mint egy órát beszélget. 34% ugyanolyan gyakran és ugyanolyan hosszan beszél a kedvenc nagyszülőjével, mint a pandémia előtt. Akik gyakrabban keresik a nagyszülőjüket (24%), azoknak harmada hosszabban is beszél vele, akik pedig ritkábban (33%), azoknak szinte a fele rövidebben beszélget: azaz vannak, akik intenzívebben kapcsolódnak, és vannak, akik inkább eltávolodtak a járvány időszakában.

Felhasznált irodalom

Fivush, R., Zaman, W. (2014). Gender, subjective perspective, and autobiographical consciousness. In: Bauer PJ and Fivush R (eds) The Wiley Handbook on the Development of Children’s Memory. West Sussex: John Wiley & Sons. A kép forrása: Fortepan / Bauer Sándor